Köszönöm, annak a 8264 soproni választópolgárnak, aki bizalmat szavazva vasárnap elment választani, és nevemre adta le voksát.
A politika, különösen a városvezetés számomra mindig is az együttműködésről szólt. A versengés csak választási időszakokban
jelentkezik. Kampányomban, mint ahogy láthatták én mindig is a fejlődésről, összetartozásról és a cselekvésről gondolkodtam.
Ennek jegyében gratulálok az új polgármesternek, és azt kívánom, hogy sikeresen tudja képviselni Sopron választóit, politikai hovatartozásuktól függetlenül.
Minden soproninak továbbra is azt ígérem, ha problémáikkal hozzám fordulnak nyitott ajtót, és kezdeményező gondolatokat fognak találni.
Remélem, négy év múlva egy még szebb, dinamikusan fejlődő várost fogunk együtt látni!
Ebben bízva kívánok városunk minden lakójának sikereket, és boldogulást!
Sopron, 2010. október 5.
Walter Dezső Péter
Walter Dezső, aki ismét független jelöltként indul a polgármesteri székért, igazi kihívásnak tartja a mostani helyhatósági választást.
Ön 2002 és 2006 között egyszer már volt polgármestere Sopronnak. Hogyan ítéli meg az elmúlt négy évet?
Úgy gondolom, ez nem az én feladatom, ezt megítélik majd a választók. Annak azért örülök, hogy az általam elindított fejlesztések egy részét a mostani városvezetésnek is sikerült befejeznie.
Polgármesteri tevékenységét utólag sok kritika illette az új városvezetés részéről. Az előző önkormányzat néhány szerződését bíróságon megtámadták. Mi a véleménye erről?
Amikor 2002-ben átvettem a város irányítását, volt egy Globex-ügy. Ezt a legrövidebb időn belül lezártam. Ebből is következik, hogy nem egy pereskedő, hanem inkább a problémákat gyorsan megoldó ember vagyok. Például soha nem gondoltam volna, hogy a mélygarázs, perbe torkolló indulatokat fog kiváltani a mostani városvezetésből.
Érthetetlen – ugyanis a mélygarázst az ő időszakuk alatt fejezték be. 2006 őszén még csak a négy rézsűfal állt. Hová tűntek a műszaki ellenőrök? Miért nem készült el jó minőségben a felszín? Miért kellett sok pénzért most újraépíteni? Mi egy fillér közpénz nélkül terveztük a mélygarázs felépítését bankkölcsön igénybevételével, amit a bevételből 24 év alatt, nehézségek nélkül fizethettünk volna vissza, a garázs mindössze 30%-os kihasználtságával számolva. Az akkori gazdasági környezetben, az általunk rögzített hitelkonstrukció és a mostani városvezetés által felvett hitel kondíciói között 800 millió forint többletköltség van. Ez a pénzkidobás a mostani városvezetés hibájának, felelőtlenségének vagy hozzá nem értésének köszönhető.
Ráadásul a mi konstrukciónk szerint a költségeket csak a mélygarázs használói fizették volna, a mostani városvezetés viszont minden egyes sopronira rárója a mélygarázs terheit, ezt most minden soproni fizeti.
további részletek
5. Közüzemi szolgáltatások
Olcsóbb energia
Úgy vélem, hogy az elmúlt négy esztendő egyik legnagyobb hibája volt a városvezetés részéről, hogy nem tudta kihasználni azokat a törvényben biztosított és pályázati lehetőségeket, amelyek a városlakók életét jobbá és olcsóbbá tehették volna. Ezen a téren megválasztásom esetén rengeteg tennivaló lesz, hiszen számtalan lehetőség kínálkozik egy városvezető előtt, amit a jelenlegi vezetés vagy nem tud, vagy nem akar kihasználni. Mindenekelőtt a városi költségvetési tervezési módjának gyökeres megváltoztatásával érhetünk célt, hiszen jelenleg azt tapasztaljuk, hogy a város szolgálja a költségvetés érdekeit, ahelyett, hogy a költségvetést állítanánk a város polgárainak szolgálatába. A városfejlesztés számomra nem a városháza fejlesztését jelenti, amint azt tapasztalhattuk fizikai és szellemi értelemben egyaránt az elmúlt esztendőkben. további részletek